|
Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt „Tollfosztás” című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.
Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amelyek a közbeszédben is alig jelennek meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra. A „Tollfosztás”napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz.
A színdarab öt fiatal egy napját követi végig, akik cigánygyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket – más fiatalokéhoz hasonlóan – szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. Ugyanakkor olyan bölcsességeket is megfogalmaznak, mintha már nem is gyerekek volnának, mintha már túl lennének az életen. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet – mint végül kiderül – egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.
A komoly téma ellenére a gyerekek láthatóan élvezik a közös munkát, a tragikus történetek értelmezése és eljátszása nem viseli meg őket túlságosan. Vajon mi lehet ennek hátterében? A színdarabban szereplő fiatalok többnyire még iskolások, akik a próbafolyamat során az iskolaitól eltérő keretek között tanulhatnak, dolgozhatnak együtt. A rendező hangsúlyt fektet arra, hogy a közös munka a bizalomra, a közösen hozott döntésekre, a résztvevők felelősségvállalására épüljön. Míg az iskolában a gyerekek sokszor olyan elvárásokkal találkoznak, melyek köszönőviszonyban sincsenek saját képességeikkel, érdeklődésükkel, itt lehetőségük van mindent megvitatni, és csak azt kell megcsinálniuk, amit saját maguk vállalnak. Ebből adódóan vállalásaikat – pl. pontosság, szövegtudás – már nem csak a rendező kéri számon rajtuk, mint az iskolában a tanár, hanem, mivel a darabot közös ügyüknek érzik, egymást is bátorítják, ösztönzik a fiatalok.
Mindez nem csupán a gyerekek próbákon való teljesítményére hat, hanem iskolai eredményeikre is. A korábban „rossz tanulónak”, „reménytelennek” ítélt gyerekek is egyre jobb jegyeket kapnak. Az, hogy Balogh Rodrigó partnernek tekinti őket, akik képesek komoly eredményeket elérni, hihetetlen erőt kölcsönöz a fiataloknak. A már lassan három hónapja tartó folyamat komoly változást hozott az életükben.
Az április 2-án a Thalia Színházban bemutatásra kerülő darabot a tervek szerint több hazai és külföldi helyszínen is elő fogják adni a fiatalok. A rendező pedig különösen fontosnak tartja, hogy az előadást ne csak kőszínházakban játsszák, hanem közterületekben, parkokban is. „Nem minden ember tud elmenni a színházba, ezért a színház kötelessége, hogy elmenjen az emberekhez” – véli Balogh Rodrigó, aki szerint az oktatás és a művészet igenis lehet nyereséges, és nem csak állami forrásokból működtethető. „Fontosnak tartom, hogy a munkánkat ne az adófizetők forintjaiból valósítsuk meg, ezért csak magánalapítványoktól fogadtam el anyagi támogatást. Ezzel is bizonyítani szeretném, hogy a romaügyre nem csak pénznyelőként, hanem felelős társadalmi vállalkozásként is lehet tekinteni.”
A bemutató helyszíne és időpontja: Thalia Színház, Arizona Stúdió 2010. április 2. 20h
A kezdeményezés honlapja: fuggetlenszinhaz.hu
 fotó: Maly Róbert
Közreműködők:
Író: Balogh Rodrigó
Dramaturg: Illés Márton
Szereplők:
Szotyi: Oláh Edmond
Babrinka: Lovas Emília
Index: Szkiba József
Mónika: Németh Angelika
Rambó: Német Alfréd Roberto
Rendező: Balogh Rodrigó
Rendezőasszisztens: Szegedi Tamás András
Jelmezterv: Sinkovics Judit
Smink, haj: Nagy Viktor
Zene: Oláh Edmond
Fényterv: Csornai Levente
Pszichológusok: Hegedűs Attila és Nagy Brigitta
Plakát illusztráció: Oláh Zoltán
Gerillamarketing és
sajtókommunikáció: Kurt Lewin Alapítvány
Szakmai segítő szervezetek:
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány
Támogatók:
Summa Artium Kultúra Támogató Kht. - Polgár Krisztina Emlékalap;
Open Society Institute – Arts and Culture Network Program;
Színházi Dolgozók Szakszervezete - Előadóművészek Jogdíjalapja;
Kesztyűgyár Közösségi Ház
Kurt Lewin Alapítvány
További információ:
Illés Márton
Kurt Lewin Alapítvány
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+36(20)334.3857
az előadásról:
http://www.kultura.hu/ |
Hírek 