Címlap Dokumentumok Fehér Füzet Fehér Füzet 2008
Fehér Füzet 2008 PDF  | Nyomtatás |  E-mail
2010. január 04. hétfő, 16:17

Megjelent és honlapunkról letölthető a

FEHÉR FÜZET 2008
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda beszámolója

 

Elõszó


Ahogy azt az olvasó már megszokhatta, eddigi hagyományainknak és alapító okiratunknak megfelelõen a Fehér Füzetben az általunk képviselt diszkriminációs ügyekrõl és annak eredményeirõl írunk. Folytatjuk azt a több éve megkezdett gyakorlatot, hogy azokat az eseteinket ismertetjük, amelyek „klasszikus” értelemben vett diszkriminációt tárnak fel, illetve olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek a jogalkalmazói gyakorlatot befolyásolhatják.
A 2008-as ügyek között is a szolgáltatások nyújtásának megtagadása és a foglalkoztatási diszkrimináció áll a középpontban, és elmondhatjuk, hogy az általunk képviselt ügyekben 2008-ban is viszonylagos sikereket értünk el.
Továbbra is megállapítható, hogy a rendõrség megnyilvánulásaival illetve jogsértéseivel szemben gyakorlatilag lehetetlen érdemben fellépni, és ez nemcsak arra az esetre igaz, amikor a túlkapások áldozatai romák.
Ugyancsak nehezen vonhatók felelõsségre a magyar jog szerint a büntetõjogi következményekkel még nem járó, de gyûlölködõ, uszító beszédek, kijelentések terjesztõi, azaz folytatódik a közéleti vita a szólásszabadság, mint demokratikus anyajog és a gyûlöletbeszéd szankcionálhatóságának határterületeirõl.
2008-ban a Másság Alapítvány folytatta profiljának kiegészítését: a tréningek szervezését, kiadványok terjesztését, és egy nagyobb volumenû, telefonos teszteléssel alátámasztott szociológiai-jogi kutatásba kezdett a munkaerõ-piaci diszkrimináció feltárására.
A hitelesség, tényszerû tájékoztatás és a folyamatosan fenntartható fejlõdés igényével szeretnénk tovább folytatni másfél évtizedes munkánkat.


DR. KÁRPÁTI JÓZSEF

 

 

Felelõs kiadó: DR. KÁRPÁTI JÓZSEF
Szerkesztette: IVÁNYI KLÁRA
Esetleírásokat készítette: DR. BIHARY LÁSZLÓ • DR. KURTÁN ESZTER •
DR. UDVARI MÁRTON • IVÁNYI KLÁRA
A MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY kiadványa
© MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY, NEKI, FEHÉR FÜZET 2008, BUDAPEST

Attachments:
Download this file (feher_fuzet_2008.pdf)feher_fuzet_2008.pdf[ ]208 Kb
Módosítás dátuma: 2010. április 15. csütörtök, 11:02
 
Hirdetés
Copyright © 1994-2010 NEKI / Másság Alapítvány / Otherness Foundation