B. Sándorné

Az érintett önkormányzat 2005. január 28-án kötött 2006. december 31-ig szóló határozott idejû bérleti szerzõdést B. Sándornéval. A méltányossági alapú szerzõdés értelmében a bérlõvel együtt költözött a lakásba annak kilenc hozzátartozója, köztük öt kiskorú gyermek. Bár az önkormányzat tulajdonában lévõ lakások bérbeadásáról szóló helyi rendelet szerint nyolcnál több beköltözõ esetén a lakásigény mértékének alsó határa négy és fél lakószoba, ez nem vonatkozik arra az esetre, ha méltányossági alapon történik a kiutalás. A rendelet szerint pályázaton kívül akkor adható bérbe egyszobás komfort nélküli lakás hajléktalan számára, ha hajléktalanná válása elõtt életvitelszerûen a kerületben lakott, és rendelkezett állandó bejelentett lakcímmel.

Az önkormányzat vagyongazdálkodási irodájának jegyzõkönyve szerint a tízfõs B. család 2005. február 7-én egy harminc négyzetméteres, földszinti, udvari, szoba-konyhás helyiséget vett át. A lakásban WC, fürdõszoba nincs, a jegyzõkönyv szerint a padló, a vakolatok, a nyílászárók, a festés, üvegezés hibásak. A rossz körülmények ellenére a család - tekintettel arra, hogy ezt megelõzõen fél évet az utcán töltött - nagy örömmel fogadta a lehetõséget. Nem sokkal a beköltözést követõen azonban feszültségek keletkeztek a szomszédok és az új lakók viszonyában. B. Sándorné elmondása szerint többen hangot adtak nemtetszésüknek, amikor látták, hogy egy nagy létszámú roma család költözik a házba. Rendszeresek voltak a konfliktusok amiatt, hogy a gyerekek az udvaron játszottak, és a szomszédok megítélése szerint az udvari közös mellékhelyiség forgalma is túl nagynak bizonyult. Állítólag elõfordult, hogy egy lakó arra kérte az asszonyt, vigye el a gyerekeket a házból, amikor vevõk jönnek megtekinteni az eladásra meghirdetett lakását. A házban többen is arra a - nem titkolt - véleményre jutottak, hogy lakásaik piaci értékét rontja az udvaron lakó népes roma család.

Azt követõen, hogy az egyik szomszéd tettlegesen is bántalmazta az udvaron játszó gyerekek egyikét, B. Sándorné az önkormányzathoz fordult. Levelében kifejtette, hogy álláspontja szerint sem õ, sem hozzátartozói nem adnak okot a szomszédok ellenérzéseire, a lakást rendeltetésszerûen használják, ugyanakkor folyamatos atrocitásnak, "cigányozásnak" vannak kitéve, és a házban olyan problémák miatt is õket támadják, amelyeknek mások az okozói. Nem sokkal késõbb a szomszédok is az önkormányzathoz fordultak. Huszonhárom lakó aláírásával panasz érkezett a polgármesterhez az udvarban élõ két roma család ellen. E szerint a családokkal "az együttélés lehetetlen". "Nem ritkák az életveszélyes fenyegetések, éjszakába nyúló mulatozások, rendõri intézkedések (...), környezetüket tönkreteszik, lepusztítják." A lakók kérték, hogy a bérlõk elhelyezését az önkormányzat "szíveskedjen más módon rendezni".[2] Az általánosságokat tartalmazó beadványból nem derül ki, hogy a két család közül pontosan kinek és milyen konkrét cselekedete, viselkedése váltotta ki a lakók felháborodását, Baloghékon kívül ugyanis egy másik roma család is él az udvarban.

Míg a B. Sándorné által benyújtott panaszra válasz nem érkezett, a szomszédok beadványát követõen a lakásgazdálkodási iroda bérleményellenõrzést hajtott végre. Bár az ellenõrzés jegyzõkönyvének tanúsága szerint olyan jellegû problémát nem tártak fel, amely megerõsítette volna a szomszédok levelében foglaltakat, 2005. október 20-án hivatalos levélben szólították fel az asszonyt, hogy családjával együtt nyolc napon belül hagyja el az ingatlant.

Azt követõen, hogy Irodánk bekapcsolódott az ügybe, számos egyeztetésre került sor az eljáró lakásgazdálkodási iroda munkatársaival. Közben a házban élõk közül többen újabb levelet írtak az önkormányzatnak, amelyben tanúsítják, hogy a család "nem zavarja a ház nyugalmát, jelenlétük semmilyen problémát nem okoz".⁴ Az önkormányzattal folytatott egyeztetések során az volt az álláspontunk, hogy az ügyben lefolytatott eljárás több ponton is aggályos. Miközben méltányoltuk az önkormányzat lépését, mellyel januárban fedélhez juttatta a hajléktalan családot, kétséges volt számunkra, hogy kellõen átgondolt volt-e a döntés, aminek alapján a 30 négyzetméteres helyiségbe egy tíztagú családot, köztük öt kisgyermeket költöztettek. Nem nehéz ugyanis megjósolni ilyen körülmények között, hogy még a legcsendesebb embernek sem sikerülhet kilencedmagával úgy megosztani harminc négyzetmétert, hogy a szomszédokkal való együttélés súrlódásmentes legyen.

Érthetetlennek tartottuk azt is, hogy míg az önkormányzat az év elején méltányolja, hogy a család nehéz körülmények között, gyakorlatilag az utcán neveli öt kiskorú gyermekét, és lakhatását önerõbõl nem tudja megoldani, fél év múlva felszólítja õket, hogy nyolc napon belül a gyerekekkel együtt hagyják el a lakást, és menjenek, ahová akarnak.

Túl azon, hogy az aktában található iratokból nem derült ki, hogy milyen igazolt tényekre alapozták a felmondást, az arra mutató jelek hiányát is aggályosnak találtuk, hogy az önkormányzat bármilyen intézkedést tenne a kiskorú gyermekek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ha a család eleget tesz a felszólításnak, akkor a gyerekekkel ismét az utcára kerül. A gyermekvédelmi törvény⁵ azonban úgy rendelkezik, hogy az otthontalanná vált szülõ kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhetõ el a gyermek és szülõje, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülõjétõl. Amennyiben tehát az önkormányzat döntést hoz arról, hogy a kiskorú gyermekeket nevelõ családnak nyolc napon belül el kell hagynia a lakást, párhuzamosan arról is intézkednie kell, hogy egy megfelelõ intézmény, átmeneti szállás a gyermekeket a szülõkkel együtt befogadja. Az illetékes gyermekjóléti szolgálattal azonban már ezt megelõzõen kapcsolatba kellett volna lépni, hiszen amennyiben az ügyben eljárók hitelt adtak a szomszédok bejelentéseinek, úgy a családban élõ kiskorúak esetleges veszélyeztetett helyzetével is számolniuk kellett volna.

Végezetül, megvizsgáltuk azt is, vajon az önkormányzat eljárása során betartotta-e az egyenlõ bánásmód követelményét. Egyrészrõl azt láttuk, hogy a lakás kiutalása során az önkormányzat méltányosságot gyakorolt a hajléktalan roma családdal szemben, és pályázaton kívül lakásbérlethez jutatta õket. A beköltözést követõen azonban ugyanezen önkormányzat másképp viszonyult a nem roma lakók beadványaihoz, mint a roma B. Sándorné kérelméhez. Míg az asszony júliusi, a jegyzõhöz írt levelét válaszra sem méltatták, a lakók panaszainak nyomán végül felmondták a lakásbérleti szerzõdését.

Az egyeztetéseket követõen egy ideig úgy tûnt, a probléma megoldódik. Bár a lakásbérleti szerzõdés 2005. december 31-én lejárt, nem érkezett újabb jelzés az önkormányzattól arra vonatkozóan, hogy az ingatlan kiürítésre kerüljön. Érdeklõdésünkre többször is azt a választ kaptuk, hogy a bérlõ ügyét - tekintettel az újabb, ezúttal pozitív szomszédi levélre - újravizsgálják.

2006. szeptember 15-én, több mint fél évvel azután, hogy a bérleti szerzõdés lejárt, a kerületi vagyongazdálkodási iroda vezetõje levélben kereste meg B. Sándornét. Ebben arról tájékoztatta az asszonyt, hogy az önkormányzat hozzájárult a szóban forgó lakásra vonatkozó bérleti szerzõdés megkötéséhez 2007. február 28-ig szóló határozott idõre, a méltányossági bérbeadásra vonatkozó szabályok érvényesítésével, amennyiben B. Sándorné a lakás kiürítését közjegyzõi okiratban vállalja.

A szóban forgó levél tartalmától megrémült asszony azonnal segítségünket kérte. Érdeklõdésünkre azt a választ kaptuk az illetékesektõl, hogy tekintettel a szomszédok több mint egy évvel ezelõtti panaszaira, csak ilyen formában van mód arra, hogy a bérlõvel új szerzõdést kössenek. Arra nem kaptunk választ, hogy vajon ügyfelünk szintén több mint egy évvel ezelõtt kelt beadványában foglaltakat vajon miért nem vizsgálta ki senki, és miért nem méltatták válaszra az õ levelét, végezetül, vajon miért hagyták figyelmen kívül, hogy azóta a családra semmilyen panasz nem érkezett, sõt, több lakó aláírásával erõsítette meg, hogy nem ezzel a családdal van probléma a házban.

A közjegyzõi okirat elkészültével az önkormányzat az asszonnyal határozott idejû bérleti szerzõdést kötött, amelynek 7. pontja tartalmazza, hogy a lakás kiürítését közjegyzõi okiratba foglalták. Az egyeztetésekkel annyit sikerült elérnünk, hogy a vagyongazdálkodási iroda munkatárása egy nem hivatalos feljegyzésben kinyilvánította: amennyiben a család a szerzõdésben foglaltaknak eleget tesz, és a ház lakói sem tesznek ellenük panaszt, 2007. januárban beadhatnak egy újabb kérelmet, hogy a határozott idejû szerzõdés határozatlan idejûvé alakuljon át.

Álláspontunk szerint, ahogy arra már korábban is utaltunk, az önkormányzat eljárása ismét több szempontból is problémákat vet fel. Az ún. Önkormányzati törvény a helyi önkormányzatok kötelezõ feladatává teszi a szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodást.[3]  A korábban már hivatkozott Gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) szerint az otthontalanná vált szülõ kérésére családok átmeneti otthonában együttesen helyezhetõ el a szülõ és a gyermek, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne megoldott, és emiatt a gyermeket el kellene választani szülõjétõl. A családok átmeneti otthonának mûködtetése, fenntartása az önkormányzat feladata, így neki kellene a családot - ha átmeneti idõre is - elhelyeznie, amennyiben a gyerekekkel utcára kerülnének. A Gyvt. mellett a Szociális törvény (Szt.) is kötelezettségeket ró az önkormányzatokra, többek között a családok krízishelyzetének megelõzésére és megszüntetésére nézve[4]. Az önkormányzat szállást is köteles biztosítani a rászorulónak, ha ennek hiánya veszélyeztetné a rászoruló életét, testi épségét.[5] Ezzel szemben B. Sándornét az Önkormányzat kényszerítette, hogy közjegyzõi okiratban lemondjon minden további elhelyezési igényérõl. Felmerül a kérdés, vajon ezzel lemondott-e arról is, hogy õt gyermekeivel adott esetben családok átmeneti otthonában helyezzék el, illetve erre irányuló kérelmet terjeszthessen elõ. Különösen érthetetlen és cinikus az önkormányzat eljárása abból a szempontból, hogy mindenki számára nyilvánvaló: az asszony 2007. februárjában sem lesz olyan anyagi helyzetben, hogy kilenctagú családjáról, köztük a kiskorú gyermekek lakhatásáról saját erejébõl gondoskodni tudjon.

Megítélésünk szerint az önkormányzat eljárása saját lakásrendeletével sincs összhangban. A rendelet egyik bekezdése szerint a határozott idõre bérbe adott lakás esetén a határozott idõ lejárta elõtt meg kell vizsgálni a bérlõ körülményeit, ezen belül szociális, vagyoni viszonyait, a lakás további bérbeadásának indokait. Kérdés, hogy mi szükség van arra, hogy a bérlõ a szerzõdés megkötése elõtt garanciát vállaljon a lakás kiürítésére, ha a rendelet szerint az önkormányzatnak a határozott idõ lejárta elõtt meg kellene vizsgálnia a bérbeadás további indokoltságát. Érhetetlen, hogy milyen alapon kötelezik a leendõ bérlõt közjegyzõi okirat elkészíttetésére, ha az önkormányzat vonatkozó rendeletében a lakások méltányossági bérbeadásának feltételeirõl szóló rendelkezések között közjegyzõi nyilatkozatra vonatkozó bérlõi kötelezettség nem szerepel. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a közjegyzõi okirat elkészíttetésének költségeit is a bérlõnek kell viselnie, ami szociális rászorulók esetén megterheli az egyébként is rossz anyagi helyzetben lévõ családot.

2006. novemberében megkerestük a Kisebbségi Biztost, hogy vizsgálja meg az önkormányzat bérbeadási gyakorlatát. Az ombudsman eljárása folyamatban van. B.-né képviseletében a szerzõdés lejártát megelõzõen természetesen kérelmet fogunk benyújtani annak határozatlan idejûvé való alakításához.

[1] Fehér Füzet 2005. B. Sándorné ügye. 60-63. o.

[2] Részletek a lakók beadványából.

[3] 1990. évi LXV. törvény (Ötv.)  8. §-a.

[4] A szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 64. §.

[5] Szt. 8. §.